szülői értekezlet

Ma életem második szülői értekezletén lettem túl -persze, mint gyakorló szülő-....hát volt már kellemesebb időtöltésem is....
Elméletileg a beszoktatásról és az ünnepekről lett volna szó, ha a kedves gondozó néninek - aki  nem a mi csoportunkhoz tartozik-, nem lett volna konkrétan szó menése...és persze csupa lényegtelen dolog jött elő, rengeteg vége láthatatlan körmondat aminek az én fogyó türelmem lett az eredménye. 
Kezdődött a beszoktatással kapcsolatos élménybeszámolókkal...nagy örömmel hallgattuk, hogy mindenkinek többé kevésbé zökkenőmentesen mentek a dolgok...ez némiképp köszönhető a gondozónőknek, és persze a nagyszerű vagány és belevaló lurkóknak. 
A kedves gondozónéni időnként oly annyira belemerült a szónoklásba....hogy komoly kitérőket tettünk, a történeti hűségtől oly messze rugaszkodva, hogy lábaink szinte már nem is érintették a földet. Így telt el az első 30 perc, amikor is egy anyuka felállt és indulni készült (ő tette jól). Ekkor mintegy varázsütésre, a gondozónéni megvilágosodott, és csodák csodájára -pár percre ugyan- de visszatértünk az eredeti témához. RÁjött, hogy nem a hétköznapok apró cseprő dolgai miatt, hanem pl a Mikulás és karácsonyi ünnepség megszervezése miatt csücsülünk itt immár 45perce a mini székecskéken. Így sikerült kb 30 másodperc alatt elhadarnia, hogy dec.4-én lesz a télapós buli, ám a karácsonyi ünnepség pontos időpontja még nincs meg....de tutira fenyőfás, ajándékdobozos mintájú szalvétákat vigyünk decemberre...
Ergo gyakorlatilag nem tudtunk meg semmi hasznosat. Illetve egy valami volt: egy alapítványt hoznak létre a bölcsi fejlesztésére...adományokat gyűjtenek hozzá. (az élelmesebbje rögtön rákérdezett, hogy ugye igzolást is kapnak az befizetésről, hogy majd jövőre az szja-ból le lehessen vonni....na ennyit a karitatívizmusról). Ezt bezzeg háromszor is elmondta. Nincs ezzel baj,sőt pártolom, hogy  következő évfolyamoknak is szuper bölcsijük legyen, sőt, h lehet egyre szebb és jobb...de bocsánat mi most járunk oda, nekünk most lesznek a különféle események, nem három év múlva. 
Ha jól emlékszem én voltam a második versenyző, aki feladta a küzdelmet, Manócskám a másik szobában várt rám, ezek után azt, hogy minél hamarább haza menjünk sokkal fontosabbnak éreztem.....átküzdöttem magam a törpére hajlott szülőkön, felkaptam Emmát és haza motoroztunk :))