Sunday, 28 February 2010

bevásárlás

Pár nappal ezelőtt úgy döntöttünk, hogy a maradák időnket, amíg még Magyarországon vagyunk,  Mogyi cityben szándékozzuk eltölteni. Emmának is jobban bejött ez a perspektíva, hiszen így több időt tud Japatával lenni és Roy-t is nyúzhatja még pár napig.
Tegnap egy lovas szakmai rendezvényre lettem volna hivatalos, ám némi programváltozás lett belőle, így, mivel gyönyörű időnk volt, és hirtelen felszabadult szabadidőnk, ezért bevetettük magunkat Manóval a bevásárló központok rengetegébe.
Tipikus csajos vásárlás lett belőle, ugyanis célirányosan napszemcsit mentünk venni, és aztán mégis több szatyorni cuccal tértünk haza...
De ki tehetne szemrehányást érte, hiszen a világ legklasszabb kirándulóhelyei várnak ránk, így a túrabakancsok alap kellékek, és naná, hogy mind a kettőnknek kell egy-egy pár, és ha már így belejöttünk, azért még pár cucc: pólók, sapik, nacik, cipők szintén a kosarainkban landoltak. 
Remek tipp volt, hogy Decathlonba kezdjük a hiányzó holmik beszerzését, és ezt én is bátran javaslom mindenkinek, nagyon állat cuccok, bitang jó áron kaphatóak...ha azt mondom, hogy Emmának való pólók 490.-ért voltak darabja, nem is kell több mindent hozzá fűzni :))))
Eddig kizárólag lovas kellékek ügyében keresgéltem ott, és vegyes véleményem volt az áruházról, de szisztematikusan átnézve most a hobbi holmikat, elképesztő :)) Kár, hogy végén All Blacks mezt nem találtunk, pedig a honlapjuk szerint kellett volna lennie. 
A második kör után, amit a sorok között tettünk meg, már mindenki Manót figyelte, ugyanis Emma le sem volt hajlandó venni a szemüvegét, és írtó vagány módon, laza léptekkel korzózott az áruházban, maga mögött húzva a bevásárló kosarat:)))
Amikor hazavergődtünk és már a harmadik körre fordultam a csomagtartó és a konyha között, és Manó még mindig csak kifelé pakolt a szatyrokból, büszkén mutotagtva Apunak mennyi mindent vettünk, Japata a teljes elképedéssel nyugtázta, hogy ehhez kb a világbanki hitel sem volt elég....és mégsem :)))
Viszont így még drasztikusabban kell szelektáljak, hogy a limitet tartani tudjuk csomagjaink súlykeretének tekintetében :)))))

2 comments:

  1. Biztosan nagy rutinmókus volt aki ajánlotta a Decathlont... :)))

    ReplyDelete
  2. El sem hinnéd mennyire :)))))

    ReplyDelete