Manócskám ma nem ment bölcsibe, amit asszem nem is bánt, ez a felfordulás, ami jelenleg az otthonunkat a költözés miatt jellemzi, neki sem tetszik, így mind a ketten örültünk egy ilyen anya-lánya napnak, még akkor is, ha egész nap hivatalos ügyeket intéztünk.
Már említettem, hogy orvosos papírokból szép számmal kell kitöltetnünk az új-zélandi költözéshez, ennek kivitelezését Emmával kezdtük. Már jó pár napja meg volt beszélve, hogy ma viszem Emmát a Kútvölgyi Kórházba, nevezetesen Böröcz doktorhoz. Rögtön a megérkezésünkkor meggyűlt a bajom a portásokkal...asszem náluk a mogorvaság alapkövetelmény lehetett a felvételkor...na sebaj, felküzdöttük magunkat a III. emeletre, ahol egy rendkívül kedves recepciós hölgy felvilágosított, hogy csüccs le, mert a doki még a vizsgálóban van. Oké. Leültünk és vártunk. Előszedtem a papírjainkat...feltűnt, hogy egy szintén kisgyerekes család ücsörög még ott, és előttük is a már jól ismert paksaméta hever. A két kislány hamar összehaverkodott, így mi szülők is szóba elegyedtünk. Nagyon kedves pár volt, akik szintén zenészek, ám Wellington a nagy álmuk...na majd ha Taurangában járnak, jól meglátogatnak bennünket hangzott búcsúzásul...de a lényeg! Böröcz doktornak sikerült mind a két family-t egyazon időpontra behívni, és mivel ők érkeztek hamarább, 10:00 helyett fél 12-re sikerült bejutnunk hozzá. Még szerencse volt, hogy a lányok elszórakoztatták egymást, így nem tűnt fel, hogy órák óta ott dekkolunk. Igazán, hosszú várakozásunk nehéz perceinek súlya, csak a vizsgálóba való belépéskor sújtotta le Emmát, a fehér köppenyes uraság ugyanis bármennyire is próbált kedvesnek tűnni, -még a magunkkal vitt kutyit is megvizsgálta-, Emma nem bocsájtott meg és -rá nem jellemző módon- rendületlenül pityergett.
Amúgy semmi extra dolog nem történt: fejkörméretet nézett, súlyt és centit -bár ezeket bemondásra írta-, pocak nyomkorászás, sztetoszkopós halo-halo-zás, hát kocogtatás, van e benn valaki módra, és szembevilágítós, szájbavilágítós torok-, mandula kukucskálós viszgálatokból állt Manó eü papírjainak gyakorlati vonatkozása.
Innen egyenesen az irodába mentünk, gyakorlatilag ezt az utat Emma végig aludta. :o) A jó melegben felébredve, megebédeltünk, majd átsétáltunk a Mária u-ba, hogy az én múlt heti vérvételes leleteimet is, az arra kiszabott 30perces határidőn belül felmarkoljuk. Szóval döbbenet! Már szörnyülködtem ezen a fél órás intervallumon eleget....megérkeztünk kettő után pár perccel, és olyan "hyper sebességgel" kaptuk meg a papírokat, hogy majd fél óra várakozás után már a kezemben is volt a két negatív lelet. Szal' ha tudnak azért nyavajogni, hogy érjek oda, mer így úgy amúgy, akkor ők miért nem csipkedik magukat? A leleteket könyörgöm miért nem lehet 14:00kor elkezdeni kiadni? Miért kell üres járatban több, mint húsz percet ott ücsörögni, hogy végre valaki -észrevéve, hogy lassan lincs hangulat lesz- felemelje a ***** és elkezdje kiszórni a papírokat? Na mindegy....most mondhatnám, hogy ez tipikus magyar eü-i hozzáállás....
Mára még behúztunk egy két hivatalos ügyet, ami a felmondásommal hozható összefüggésbe, és végre beújítottunk egy piros szerzeményt bőrönd ügyileg is....
Annak ellenére, hogy mire hazaértünk, és Emma jól elfáradt, legalább elmondhatjuk, hogy ő túl van az ügyintézés hivatalos részén. Rám ennek kibővített változata jövőhéten csütörtökön 10:00-től várható :o)
No comments:
Post a Comment