Tegnap nem mindennapi "kalandban" volt részünk Manóval. Úgy látszik autócskám megérezte, mily' galád tervet forralok ellene és gondolta, most még az egyszer jól megtréfál....hát nem nevettünk. De nem is magát a műszaki történetet szerettem volna felvázolni, hanem a körítés volt a lényeg. Pár bejegyzéssel ezelőtt újságoltam, hogy végre megszereztem az AA (helyi autó klub) tagságot. Így ezek a történések, melyeket az autóm produkál inkább bosszantóak, de szerencsére egyéb kellemetlenséget nem okozank (értsd anyagi természetű, legalábbis ami az AA közreműködését illeti).
Tegnap szerelőt kellett hívni, akire sajnos bazi sokat kellett várni. Majd újabb várakozás előzte meg a trailer érkezését ( a verdám úgy döntött, hogy ő biza a saját lábán nem tesz egy tapottat sem). A szerelő nézte, nézte...hívta a szállítóst, majd el ment. Nemsokára hívtak is a központból, hogy mikorra várható az újabb kollega érkezése. Miközben várakoztunk, egyszercsak az előbbi szerelő ismét megjelent, megállt mellettünk, bekopogott az ablakon.
Ajtó kinyit, kérdezem, hogy miben segíthetek, esetleg itt hagyott vmit? Asszongya, nem, csak már végzett és gondolta megnézi, hogy várakozunk e még, és ha igen, mennyit kell még várjunk, szükségünk van e vmire, illetve vacsoráztunk e már, mert ha nem, akkor ő szívesen elmegy vmelyik közeli gyors étterembe és hoz nekünk vmit.
Illedelmesen megköszöntem a nem várt segítséget, elmondtam, hogy már vacsiztunk, de továbbra is le volt esve az állam....majd miután emberünk látta, hogy többet nem tehet értünk, a kezembe nyomott egy cukorkát, hogy ezt Emmának szánja, amíg itt kell dekkolnunk.... na ez a nem semmi.....
Van még min csodálkozni, miért szeretek itt élni ?.....
No comments:
Post a Comment