Már többen is értesültetek róla, hogy vasárnap életem egy jelentős korszaka zárult le. Mostanában ez elég gyakori nálam.... 14 év után ló nélkül maradtam. (azért ez a 26 évemre való tekintettel, szép hosszú korszak)
A kényszerű lépésre, mely ide vezetett egy hosszú út hozott. Elsősorban egy szerencsétlen baleset, másrészt a visszafordíthatatlan idő számlájára lehetne írni. Lehetne keseregni, hogy mi lett volna ha.....de ami történt már a múlté, és döntenem kellett.
Már egy ideje próbálkoztam az eladásukkal, de úgy látszik a sors ismét közbe szólt....ennek a családnak kellett eladjam őket, akik végül vasárnap elvitték őket. Ugyan nem tartozik szorosan a témához, de mindenképp hasznosnak tartom, hogy pár szót szóljak róluk. Igen nagyra becsülöm a hozzájuk hasonlókat...és legyenek ők jó példák mindenki előtt.
Szóval egy házaspárról van szó, a hölgynek 3, a férfinek pedig 1 gyermeke van előző házasságukból, valamint van egy közös gyermekük is. (figyelj, ez már 5, ha jól számolom). Már 3 éve hivatásszerűen gondozók,illetve örökbe fogadó szülők, árvaházi gyerekeket vesznek magukhoz és nevelik sajátjukkként őket. Ez utóbbi nem túlzás, láttam!!!! Jelenleg 6 gondozottjuk van (így ugrik 11-re a létszám), mind tinédzser, és mind mögött egy kis tragédia húzódik. És mégis, még aki alig egy éve van ezzel a házaspárral, ők is Anyunak (!), Apunak(!) szólítják a felnőtteket.
Csak néhány adat, amit a hölgytől hallottam:
-egy átlagos reggelinél kb 3 kg kenyér fogy el
- egy átlagos ebédnél, ha igény van rá, 120 db palacsintát készítenek
Látnotok kellett volna az hihetetlen megbecsülést és hálát, a kölcsönös tiszteletet és a feltétlen szeretetet ami körül lebegte ezt a családot. Megható volt!!
Így valóban nyugodt(abb) szívvel engedtem útjára Kedvest és Dáriuszt. Tudom, hogy a tőlük telhető legnagyobb odafigyeléssel és gondossággal fogják tartani őket. A szeretettel és a kényeztetéssel pedig ott sem fognak fukarkodni.
Marquez mondta: Ne sírj mert vége lett, mosolyogj, mert megtörtént.
Én hálás vagyok minden percnek, amit a lovaimmal tölthettem, hiszen nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ma az lehetek aki vagyok.
Egy utolsó megjegyzés: azért ez leírva így valóban könnyedebbnek hangzik, mint megélni, de hiszem, hogy ez a lótalanság, csak átmeneti állapot, és remélem hamarosan visszatérnek a dolgok legalábbis ami pacizás részét illeti -ugyan valószínűleg más körülmények között- a régi kerékvágásba.
No comments:
Post a Comment