Egy új fauna - Új-Zéland egyedülálló állatvilága

Újabb és újabb linkekkel bővül az oldal zátonyi vonatkozása. Jobb-közép tájt újabb érdekes híreket lehet olvasgatni. 
Miután igen nagy állatbarát hírében állok, így nem hagyhattam ki, hogy Új-Zéland élő és már kihalt faunájával is megismerkedjem. Íme néhány érdekesség:


Új-Zéland szigeteinek – az elszigeteltségük miatt – egyedülálló volt a faunája: az emlősöket csak néhány denevérfaj képviselte, nagyméretű hüllők sem éltek a szigeteken: így a szárazföldi gerincesek nagy részét a madarak adták.


A MOA
A moafélék vagy moák (Dinornithidae) egykor Új-Zéland szigetein élt, hatalmasra nőtt röpképtelen madarak voltak. A struccalakúak (Paleognathae) rendjének egyik családját alkották. Méretüket tekintve  a „legkisebbek” alig 1 méter magasak és kb. 18 kg tömegűek voltak, a legnagyobbak magassága pedig elérte a 3 métert, tömegük pedig a 230 kg-ot. Főleg rovarokkal,puhatestűekkel, kisebb kétéltűekkel, illetve magvakkal, bogyókkal, gyümölcsökkel és levelekkel táplálkoztak. Általában egy, ritkábban két tojást költöttek ki, amelyek héjai szerte Új-Zélandon fellelhetőek. Egyes kutatók feltételezik, hogy az egyes fajok jellegzetes hangokat adhattak ki: így hívogathatták egymást Új-Zéland többnyire nehezen járható területein.

Az egyik alfaja, az óriás moák voltak. A hímek átlagosan 90-120 cm magasak és 34-85 kg tömegűek, a nőstények 120-190 cm magasak és 76-242 kg tömegűek lehettek. Azonban már 3 méteres példányok maradványát is megtalálták, így ezt a fajt tekinthetjük – a szintén kihalt elefántmadár-félék után – a valaha élt legnagyobb madárnak.
A moák ősi röpképtelen madarak leszármazottjai. Ez azt jelenti, hogy már őseik sem voltak képesek repülni.  A röpképtelen óriásmadarak, a dinók kihalásáavl indultak gyors fejlődésnek, és az emlősök megjelenéséig tartott a virágkoruk. 
Új-Zéland szigetein azért maradhattak fenn ma már archaikusnak számító állatfajok olyan sokáig, mert a sziget a jura során vált el Gondwanától (nagy déli kontinens maradványa). Ettől fogva a két sziget állatvilága más földrészektől elszigetelten fejlődött: új állatfajok csak a levegőből vagy a vízen keresztül települhettek be. Kihalásuk a maorik betelepülése után kezdődött és a XVIII.század elejére tehető a teljes kipusztulásuk. Nagyon valószínű, hogy a bennszülöttek intenzíven vadászták: a régészek számos helyet találtak Új-Zélandon, amelyek tanúsága szerint a maorik valóságos mészárlásokat vittek végbe a moák között. Apróbb zsákmányállataikat pedig a behurcolt patkányok irtották. Mikor az első európai hajósok kikötöttek a szigeteken (James Cook, 1769), már nem találkoztak élő példányokkal. Ennek ellenére néha felröppen a hír, hogy egyesek napjainkban is látni vélnek egy-egy példányt, azonban létezésüket néhány bizonytalan felvételen kívül semmi sem bizonyítja.

A HAAST-féle sas
Hatalmas termetű ragadozó madár lehetett: a hím kb. 10 kg, a nőstény pedig kb. 13 kg tömegű volt, szárnyuk fesztávolsága elérhette a 3 métert. Mérete valószínűleg közel járhatott a repülőképesség felső határához. Mivel Új-Zéland két szigetén az emlősöket csak fókák és denevérek képviselték, nagyméretű hüllők sem éltek a szigeteken, ezért a Haast-féle sas az ökoszisztéma csúcsragadozója lehetett: a különböző röpképtelen moa-fajokra vadászott a levegőből és közülük a 200 kg tömegű példányokat is képes volt elejteni. Sőt! 
Paul Scofield szerint előfordulhat, hogy a Haast-féle sas azonos a maorik mondavilágának mitikus madarával, a pouakaival. A hatalmas madár a legendák szerint lecsapott a hegyekbe tévedt emberekre, s képes volt egy kisgyereket megölni. Trevor Worthy új-zélandi paleontológus meggyőzőnek tartja kollégái kutatásait, akik bebizonyították, hogy a hatalmas sas ragadozó volt és nem csupán a moafélékre vadászott, hanem az emberre is veszélyt jelenthetett. 
A faj a maorik betelepedése idején (a 11. század körül) még létezett, de az európaiak megjelenésekor (18. század) már nem: valószínűleg a 15-16. századok során pusztulhatott ki. Kihalásának valószínű oka, hogy zsákmányállataik, a moák, a maorik általi vadászat miatt megritkultak.


A hídasgyík, vagy TUATARA
A hidasgyík vagy tuatara (Sphenodon punctatus) a hüllők osztályába a felemásgyíkok(Sphenodontia vagy Rhynchocephalia) rendjébe és a hidasgyíkfélék (Sphenodontidae)családjába tartozó faj. Maori nyelven a neve tuatara. Jelenleg 32 apró védett szigeten élnek. Wellingtonban 2005-ben létesítették a 250 hektáros Karori-rezervátumot az őshonos madarak, rovarok és egyéb állatok tenyésztésére.

dős hímek teste a 75 cm hosszúságot is elérheti, de átlagos testhosszúsága nem haladja meg a fél métert. Pikkelyekből álló taraj van a háti oldalon. Szabadon álló hasbordái is vannak, ezek nem érintkeznek a gerincoszloppal. Ez egy dinoszauruszokra jellemző sajátosság.
Érdekessége a „harmadik szem” (a „toboz-szem”), amely a feje tetején helyezkedik el, félúton a két igazi szem között. Amikor a fiatal tuara kikel, furcsa „csőrt” visel az orra hegyén (ezzel vágja fel a pergamenszerű tojáshéjat), és a feje búbján világosan látható a „toboz-szem”. Fedetlen folt ez, amit virágszirmokhoz hasonlóan pikkelyek vesznek körül sugarasan. A pikkelyek fokozatosan benövik ezt a szemet és mire az állat felnő, a folt már nem látható. Sok kísérlettel próbálták megállapítani, hogy használja-e valamire a tuara ezt a szemet (különféle hullámhosszúságú elektromágneses sugarakat bocsátottak rá, köztük hősugárzást is), de a „szem” funkciója azóta is rejtély a kutatók számára. 
Íme egy érdekes cikk, amit ez a nem túl szép küllemű, de annál érdekesebb állat indíttatott. Kattints ide. 


A SÁRGASZEMŰ PINGVIN

A sárgaszemű pingvin (Megadyptes antipodes) a madarak osztályának a pingvinalakúak(Sphenisciformes) rendjébe, a pingvinfélék (Spheniscidae) családjába tartozó Megadyptesnem egyetlen faja. A Déli-sziget költőpopulációja az elmúlt 40 évben 75%-kal csökkent. A faj populációja elszigetelt, vérfrissítés nem várható. Hossza 75 centiméter, testtömege 6300 gramm. Röpképtelen, a vízben szárnyaival evező tengeri madár. Szeme sárga és világos szemcsíkja van. A tollazata felül sötétkék és alul fehér. A víz alá bukva fogja meg kisebb halakból és puhatestűekből álló táplálékát. A fiókák barna színű tollazattal rendelkeznek.
Mára a leginkább veszélyeztetett fajjá vált a pingvinfélék családján belül. A faj első ellensége a maori bevándorlókkal érkező maori patkányvolt. Ma már a hermelin, az elvadult macskák és kutyák is pusztítják. Mára állományai nagyon lecsökkentek. Leggyakoribb a lakatlan Campbell-szigeten, ott nagyjából 600 pár költhet. Új-Zéland déli szigetén talán 30 költőpár maradt. Összesen mintegy 1800 költőpár élhet.


Az ÚJ-ZÉLANDI OROSZLÁN FÓKA

Az új-zélandi oroszlánfóka(Phocarctos hookeri) az emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjéhez, ezen belül a fülesfókafélék (Otariidae) családjához tartozófaj. Új-Zélandon és az Auckland-szigeteken honos.
A hímek súlya 410 kilogramm (kb., mint egy ló), hossza pedig elérheti a 3,5 métert. A nőstények kisebb méretűek, testsúlyuk átlagosan 230 kilogramm, hosszuk 2 méter. Ragadozó állat. Fő táplálékai halak, fejlábúak, rákok, kagylók és pingvinek. A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. 


KEA PAPAGÁJ

A kea (Nestor notabilis) a papagájalakúak (Psittaciformes) rendjébe, a papagájfélék családján belül a nesztorpapagájok (Nestorinae) alcsaládjának egyik képviselője. Új-Zéland déli szigetén honos. Magashegységi cserjések, rétek és hóborította erdőszélek lakója. Testhossza 48 cm, szárnyfesztávolsága 90 centiméter és testtömege 800-1000g. Nagy, zömök testű madarak, kihegyesedő csőrrel. Tollazata sötétzöld. A szárny alja halványpiros, a farok felső része pedig sötétpiros. A farok többi része kékeszöld. Talajon keresgéli rovarokból, pókokból, rügyekből, levelekből, gyümölcsökből, magvakból és virágokból álló táplálékát, de a dögöket is megeszi. (bár olvastam egy cikkben, hogy akár juhok is kerülhetnek a kea a'la carte étlapjára) A kea 15 évig él. A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. 




KAKAPÓ

A kakapó (vagy bagolypapagáj) Új-Zélandon honos. A bagolypapagáj a fák gyökérzete között levő földi üregekben és lyukakban él, de néha előrehajló sziklák tövében is találkozunk vele. Valaha egész Új-Zéland hegyvidéki erdeiben honos volt. Ma két kis erdős szigeten (Codfish-sziget, Chalky-sziget) próbálják megmenteni. Mind a párzás, mind a táplálkozás éjszaka zajlik. Bogyókkal, fiatal hajtásokkal táplálkozik, de néha a gyíkokat is megfogja. 
Az ember megjelenése előtt Új-Zélandon nem voltak emlős ragadozók. A maorik hozták Új-Zélandra az első kutyákat és patkányokat, a kakapót tolláért és húsáért vadászták. Azeurópaiak újabb kutyákat, macskákat, vadászgörényt, menyétet hoztak a szigetekre. A behurcolt ragadozók számára a földön fészkelő madarak tojásai könnyű prédának számítanak. A fiókák, mikor más állatok közelítenek a fészekhez, nagy lármát csapnak, és így könnyű megtalálni őket. 
Miután két kis szigetet (Codfish-sziget, Little Barrier-sziget) megtisztítottak a kakapóra veszedelmes ragadozóktól, a fellelhető összes kakapót (14 tojó, 29 hím – 1995) ezekre menekítették. Jelenleg a Chalky-szigeten és a Codfish-szigeten vannak a kakapók. Mindegyiküknek saját nevet adtak. 2005-ös adat szerint 83 példányuk él a Földön, 45 hím és 38 tojó. Valamennyiük a két védett új-zélandi szigeten található, állatkertekben eddig nem sikerült életben tartani őket.


TAKAHE

A takahe (Porphyrio hochstetteri) a madarak osztályának darualakúak (Gruiformes) rendjébe, a guvatfélék (Rallidae) családjába tartozó faj.Új-Zéland déli szigetén honos, egy időben azt hitték, hogy kihalt, de 1948-ban találtak egy kisebb populációt. Magashegységekben élnek, hideg időben alacsonyabb területre húzódnak. Testhossz 63 centiméter. Erős vörös csőre és homlokpajzsa van. Tollazatára a kék, zöld és a barna szín a jellemző. Lába erős és vörös.Pázsitfüvek magvaival és zöld részeivel táplálkozik. Lábával leszorítja a fűcsomót, majd csőrével leszakítja a megfelelő részeket. A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. 


WEKA

A weka vagy veka (Gallirallus australis) a madarak osztályának darualakúak (Gruiformes)rendjébe, a guvatfélék (Rallidae) családjába tartozó faj. Új-Zéland területén honos. Füves puszták, bozótosok, sűrű aljnövényzetű erdőszélek lakója. Testhosszúsága 50-53 centiméter, testtömege 1000 gramm. Nagy testű röpképtelen madár. Testük felső része rőtbarna színű, itt-ott fekete pöttyökkel, torkuk, hasuk, meg egy éles vonal a szemük fölött szürke. Csőrük, akárcsak lábuk, vöröses, szemük vörösbarna. Kíváncsi madár, tamtamra hasonlító, dobolásszerű hangot ad ki. Táplálékát a talajon keresgéli, megeszi a férgeket, madártojást, kisebb emlősöket, madarakat, de a magokat és növényi anyagokat is elfogyasztja. A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján