Tongariro Nemzeti Park

Egy szombaton frissen megírt kirándulás közzététele....

Tongariro Nemzeti Park (kb. 80 e hektáron terül el)

Hirtelen jött felindulásból tegnap kora délutánra úgy döntöttem, hogy ezt a hétvégét – kihasználva a még mindig kellemes őszi időt – kirándulással töltjük. Magdi fincsi ebédet készített, utána autóba pattantam, felvettem Emmát a bölcsiből, és leautoztunk Rotoruába. Már sötétedés után értem le, és legnagyobb meglepetésemre alig találtam szállást. Végül egy kellemes, patinás hotelben sikerült egy lakosztályt foglalni (ez nem vicc, kb. akkora volt, mint a volt kőbányai lakásom) az ára meglepő barátira sikeredett. Hát ugye aki tud, az tud J

Rendeltünk vacsit, előbb Emma pancsolt egy hatalmasat az uszoda méretű sarokkádban, majd én merültem el a habokban, majd nagy nehezen álomba.

Reggeli után, neiindultunk a szombati úticéliunknak: irány Taupo és Turangi érintésével a Tongariro Nemzeti Park. A terület Turangitól még kb. 50km-re délre található, de már pár kanyar után lehet látni az elképesztő magasságú hegyeket, melyek csalogatva hívják az arra autózót és hivalkodva mutogatják kolosszális termetüket. Kismillió walking tour indul  Waitakere Village-ből, és a Ruapehu lábánál lévő visitor centre-ben bájos és kedves kollégák igazítanak el, ki merre, meddig mehet, hol milyen távolságok vannak, milyen nehézségű a terep...stb. Nekünk egy kellemes két órás sétát javasolt a hölgy, ám ezt megköszönve, rögtön rátértem, mi a helyzet a heggyel. Meddig mehetek fel kocsival?

A Ruhapeu (a Gyűrűk urából ismert Végzet hegye –Mordor) 2797m magas. Kocsival 1630m-ig mehetsz fel, onnan még egy libegő felvisz egy télen sípályának kiépített részre (ez további 135m-t jelent), onnan viszont már csak gyalog lehet újabb magasságokba törni, és ha jól láttam a visitor centre térképén, itt már nincs kiépített út.

Szóval vettem egy túra-eső kabátot, tuti ami sicher, és felautóztam ameddig lehetett. Emmával sétáltunk egy kicsit, fotóztunk párat, majd beültünk az étterembe megebédelni. Már itt ott szemerkélt az eső, mikor jöttünk.Nem lepődtünk meg, lévén, hogy ősz van, lévén pedig, hogy még Rotoruában a recepciós fiú felhívta a figyelmem, hogy mára biz' már esőt is jósoltak....na de nem havat....

Épp nagyban falatoztunk, amikor egyszercsak elkezdett esni a hó...jaaaj neeee.....a kocsimon az hadján, hogy nyári gumi van, de már elegeeeeemmmm van a hóból. A mostani tél Magyarországon jócskán meg volt spékelve fehérséggel, úgyhogy elég volt egy időre...Hát mondom jó, akkor várunk. Emma nekitapadt az üvegnek, ő neki még nem volt elég, és igen örült, hogy pikk pakk fehér lett minden. Annak már viszont ő sem nagyon, hogy másodpercek alatt úgy lehült az idő, hogy az egyébként téli időszakban sífelszerelés és snowboard meg minden téli cucc bérlésére hivatott üzlet, most kinyitott, és mindenki megrohamozta kesztyű, sál, sapi, kabát ügyében. Mi két kesztyűt szereztünk be (konkrétan lefagyott az ujjam).

Gondoltam, csak nem néz teljes hülyének, megkérdeztem a pincér lányzót, hogy ez normális, hogy ilyenkor így esik a hó? A kérdés a következően hangzott: hát nem ismerem a Ruhapeut? ....hát mondom személyesen most találkoztunk először, még életemben nem voltam itt....na akkor most elmondja, hogy itt fenn a hegyen ez úgy megy, hogy esik, aztán süt a nap, majd jön a szél, szakad a hó és ennek „n” variációja. A hegy időjárása teljesen kiszámíthatatlan.

Ami ez után történt, na az tényleg meglepett. Miközben tövig rágtam a körmöm, hogy hogy a túróba megyek innen le, egy terepjáró érkezett a parkolóba, és négy zöldmellényes fickó szállt ki belőle. Végig pásztázták az autókat, ami mindenkit meglepett, hogy a kerekeket figyelgették. Majd besétáltak az étterembe, és udvariasan megkérték azon autósokat, akik autója nem 4 kerék meghajtású és nyári gumikkal rendelkezik (ebben az évszakban kinek nem az van), hogy vezessenek le a hegyről lassan, óvatosan. Így még lenyeltem az utolsó korty kávémat, és többi sorstársammal együtt –gyakorlatilag kiürült az étterem – konvojban leautóztunk . A kalandosabb kedvűek még egy szinttel lejebb további walking tour-okra indultak, mi inkább elindultunk teljesen le a hegyről, mert Emma szólt, hogy ő biza álmos. Ok, akkor irány Turangi, ahol eredetileg megszállni szándékoztam. Bementünk három út menti motelbe (itt ez nem az USA-ból ismert, pejoratív értelmű „motel”, ezek inkább a bed&breakfast kellemes, családian hangulatú elhelyezését jelentik), ám fűtésre nem voltak felkészülve, amit ismerve már a helyi szigetelést –gyakorlatilag nem van ilyen – és a már hüsi éjszakákat, na meg hogy kellő képpen szétfagytam, nem mertem bevállalni, így inkább vissza autóztam Taupo-ba, és egy már általam ismert aparthotelben foglaltunk egy stúdiót.

Mielőtt bezuhantunk volna hulla fáradtan az ágyba, még megnéztük a Hold krátereket

....elképesztő volt, valóban, mintha valami földöntúli, holdbéli tájon sétálnánk. Gőzők, gázok csapnak fel, fortyog az iszap....és a látványon kívül itt még valami pozitív dolgot említenék meg: Rotoruában is láttunk anno ehhez hasonlót, sőt meg merem kockáztatni, hogy a Te Puia szebb a Moon Cratersnél, de itt incs hozzá mellékhatásként az az irrdatlan kén szag :) Ettől mindjárt kellemesebb az egész.

Innen folytatjuk a holnap kalandunkat.....