Eredetileg úgy volt, hogy csak kedden megyünk len, de miután hétfőn annyira szép idő volt, úgy döntöttem, hogy inkább induljunk el délután, így kedden legalább végre kialhatom magam. Egyben meg is érkeztünk, valóban remek utunk volt, bő 2,5 óra alatt lenn voltunk :) Hát a sebesség korlátot most kissé relatívan értelmeztem :)))
Kedden délelőtt Maminak sikerült belém diktálnia némi reggelit, aztán átöltöztem és délre Mamánál találkoztam Keresztapuékkal, hogy onnan együtt menjünk ki a temetőbe.
Bettivel lerakattuk az általam vitt koszorút a többi közé, és Mamát közre fogva indultunk el a kápolna felé. Nem tudtam mit fog belőlem ez kiváltani, egyben biztos voltam, hogy mivel közel álltunk egymással Mária nénivel, így nem lesz egyszerű....hát nem is volt. Ahogy meghallottam az adagio zenéjét, minden régi emlék előtört....előzetesen felajánlottam, hogy készítek fotókat, az szerencsére némiképp lekötött, illetve kissé elterelte a gondolataimat, amikor meghallottam, hogy az egyébként nem kevés pénzt zsebre vágó atya milyen sületlenségeket mond a gyászbeszédébe, mennyit makog és mennyire nem készült fel.
Mindenkinek fájt Mária néni elvesztése, tudtuk, hogy ez be fog következni, hiszen 104 éves volt, és fel is voltunk rá készülve, de amikor szembesülsz vele, akkor érzed igazán....
Amikor leeresztették a koporsót és először meghallottam a nehéz rögök dübbenését, akkor éreztem igazán, hogy vége....
Hihetetlen volt, és annyira Mária nénis....az egész temetés alatt gyönyörűen sütött a nap, kellemes meleget adott, ahogy kinn ácsorogtunk a szertartás alatt. Amikor azonban tényleg eltemették, beborult az ég, és metsző hideg lett szinte pár perc leforgása alatt....mire megérkeztünk a házhoz ahol összegyűlt a család, ismét kisütött a nap....
Ha ehhez hozzá teszem, hogy Mária néni dec. 24-én hajnali 2-kor halt meg, ugyanabban az órában, amikor is Vele álmodtam, majd a tv-m fölött lévő rádióm hirtelen bekapcsolt....erre riadtam fel, hogy megszólalt, és nem tudtam kikapcsolni. A mai napig ha áram alá helyezem, egyfolytában szól, semmilyen gombra nem reagál azóta sem.
Akik hisznek ezekben a spirituális dolgokban, azt mondják, hogy eljött elköszönni....
A temetés után mint mondtam volt, összegyűlt a család a házában, ami ridegen üres volt most nélküle, beléptem és ismét a könnyeimmel küzdöttem, kerestem Őt, hogy hol van, hogy hátha előlép a kamrából és mosolyogva rám néz:...Hát megjöttetek Kedveskéim?"
A tor után keresztanyuékkal beszélgettünk még, majd egy igen szerencsétlenre sikeredett esti program után elmentem haza aludni...
Ma szerda van, délben indultunk haza, és egy szerencsére eseménytelen út után, most ismét itthon vagyunk, de az a sejtésem, hogy hamarosan megint mehetünk le hasonló okok miatt....
No comments:
Post a Comment