A rólunk című híreken belül ez mindig a legkomplikáltabb...én. Mert hát igyekszem megállni a helyem mint anya, és mint dolgozó nő, ellenben azt kell mondjam, hogy a válás óta a magánéletem, pontosabban amióta visszajöttünk Új-Zélandról ez az életem legváltozékonyabb szegmense.
Már több posztot is írtam, hogy manapság mennyire nehéz normális párt találni, és mennyire megváltoztak a kapcsolati sémák, akár csak az elmúlt 10 évhez képest is.
Mert emlékszel, anno tudtam, hogy az első találkozás és csók után született egy döntés közöttünk (én és Attila között), ma pedig még sokadik találkozás után sem tudhatod, hogy vajon megszületik e a döntés két ember között, vagy sem.
Szóval, mint ahogy azt már írtam, egy kis tréfa áldozataként, de év elején felregisztráltam egy netes oldalra...nem sok reményt fűztem hozzá, de ha már ott voltam, úgy voltam vele, hogy miért ne.
Jöttek mentek a levelek, és volt akivel találkoztam is. Az első ilyen, mint ahogy azt már itt is leírtam, egy bankban dolgozó, pénzügyi tanácsadó volt, aki szimpi volt, de sajnos többre értékelte a féktelen bulizásokat, mint egy "kapcsolatot". Majd kis idő múlva találkoztam egy vállalkozóval, aki pedig a munkát és az üzletet helyezte előtérbe, így sajnos őt is kiszavaztuk a játékból. Újabb találkozás, újabb remények...és ez most tényleg jól indult, olyan villámcsapás érzetet keltett, és ez maradt is a következő találkozásoknál. De, mint ahogy semmi sem működik amire nem fordítunk kellő időt, a túl sok munka itt is közbeszólt, és úgy távolodtunk el a másiktól (szándékosan nem használom az egymástól szót), mintha vadidegenek lettünk volna. Szó nélkül léptettem ki az életemből, melyet még néhány szemrehányó telefonhívás követett a részéről, de az már inkább sértett férfiúi büszkeségéből fakadt. A slussz poén már csak az volt, amikor kiderült - nem volt elég ügyes a facebookon - hogy az állítólagos válása még nem abszolválódott....erre mondanám, hogy szánalmas....
Mindezek közben szintén az említett oldalról megismerkedtem valakivel, aki kezdeti bosszantó stílusa ellenére már az elején megfogott. Az első találkozás mégis sokáig váratott magára. Viccesen hangzik, de defektet kaptam, és őt hívtam fel segítségért. Akkor még találkozgattunk az imént említett "szélhámossal", így kissé zavarban voltam, mikor alig egy héttel később újabb ügyből kifolyólag felhívtam, ugyanis ismét szükségem volt segítségre. Emma középfültő gyulladása késztetett, hogy újra találkozzunk, pedig akkor már tudtam, hogy ezzel elindítok egy lavinát. Már első pillantásra azt mondtam, hogy hűűű, és magam is meglepődtem, hogy az akkor, a másik fél irányába érzett eddig biztosnak hitt érzéseim egyetlen pillanat alatt váltak szélfújta, oszlódó érzelem foszlányokká. A Budapest - Bogács távolság és vissza leautózása, és az összezártságból létrejövő bensőséges és egyre fokozódó hangulat meghozta a hatását...és ahogy lenni szokott elcsattant az a bizonyos első csók....amit azóta számtalan követett és aminek idestova lassan 2 hónapja.
Nem vagyunk egy hullámhosszon érzelmi téren, sőt rengeteg dolog van, amit másképp csinálunk, másképp élünk meg...de megtanultam, hogy örüljek minden egyes napnak amit vele tölthetek, értékelek minden beszélgetést és telefon hívást. Rájöttem, hogy nem azon kell görcsölni, hogy mi lesz jövőhéten, vagy épp egy hónap múlva, nem azon kell agyalni, hogy vajon meddig leszünk egymás életének a részei....most élek, ebben a percben, ebben a pillanatban....megértettem, hogy lehet úgy is szeretni valakit, hogy nem akarjuk leláncolni és korlátok közé szorítani. Hiszen egy kapcsolat két ember döntése, legyen az bármilyen. Ha az életem része akar maradni, akkor az marad, ha nem, akkor tehetek bármit, akkor is elveszítem.
Van egy mondás, engedd el, és ha visszajön, akkor a tiéd, ha nem, akkor sohasem volt az.....
No comments:
Post a Comment